Hal/Haru

Hal

(2013, 60 Perc, Drama-Romantic)

Igen nehéz dolgom van ezen animével, egyfelől össze-vissza egy órás volt a film, sőt igazából még ha az Ending lejön róla akkor nagyjából 55-56 perces. Nem volt rossz, ugyanakkor elég merész és kicsit még, hát hogy is mondjam bizarr volt az alap elgondolása. Egy futurisztikus drámáról van szó, bár nem hazudok ha azt mondom a robotokon meg az emléklabdán kívül semmi sem emlékeztetett arra hogy futurisztikus vagy sem.vlcsnap-2014-11-16-04h58m24s45Történetünk szerint Haru repülőgépe felrobban és meghal, a tragédia miatt barátnője magába roskad és depressziós lesz. Viszont kap egy robot asszisztenst ha úgy tetszik akit a meghalt fiúja képére teremtettek. Na most had nem mondjam hogy szerintem ez elég bizar felállás. Talán még azon lehet elgondolkozni hogy egy repülő hogy robban fel magától, mármint nem lezuhan, nem is eltérítik, nem is lelövik, hanem az egész egybe felrobban. Mondjuk ez csak furcsa számomra, szóval mélyebben nem kéne belemenni. Az már más kérdés hogy maga az anime milyen volt, igen hát voltak dolgok benne amik nem igazán tetszettek. Kezdve azzal hogy az anime első 40 perce az 56-ból nagyon vontatott volt, sőt lassú is, illetve ami a legeslegjobban zavaró az pediglen az hogy hiányzott belőle a komolyabb érzelmi töltet. Én megértem hogy ez egy ilyen stílusú anime, de voltak jelenetek még így is hogy nem hosszú ami eléggé el lett húzva, és nem véletlenül mondtam azt rá hogy vontatott. A film 2013 Júniusi, előtte volt viszont egy mangája, bár mivel csak 4 fejezetes és alig pár hónappal a film vetítése előtt kezdődött, valószínűsítem hogy original film volt.vlcsnap-2014-11-16-04h58m19s28Bár végül is nem mintha számítana, ami viszont igen hogy adhattak volna ebben az esetben neki egy komolyabb körítést, mert így egy kicsit soványba volt. Ezt a történetet simán el lehetett volna húzni egy személyiség fejlődős romantikus drámába, mondjuk azt nem mondom hogy egy háromórás filmet kitett volna, de egy jó másfél-két órásat simán. Bár pár mondattal ezelőtt írtam hogy hiányzott a komolyabb érzelmi töltet belőle, bár ez csak az első 40 percre igaz, mert onnantól jobban felpörög az anime gyorsabb tempót vesz fel hál istennek, illetve van benne a 45. perc körül egy elég jó fordulat, ami átértékeli az animét. Egy olyan fordulat ami miatt fel kellett ülnöm, ami rosszabb esetben azt jelenti hogy unok valamit, ám most a jobb eset jött elő és meglepődtem. De komolyan én bevallom nagyon nem számítottam ilyesféle fordulatra egyáltalán. Azt aláírom hogy talán lesz olyan aki előre ki tudja találni, mert voltak jelei, viszont az vagy nem hajnalban nézi az animét vagy zseni. A techikai rész elég jóra sikeredett, a grafika hozta a szintet, és tetszett is, más kérdés hogy ha a Kotonowa no Niwa-val összehasonlítanánk nem biztos hogy szebb lenne, de így is bőven olyan szép volt ami jól állt az animének, a néhai csili-vili mánia ellenére is.vlcsnap-2014-11-16-04h58m15s209Zenék is egész jók voltak, nekem személy szerint tetszettek, és a Seiyuu-k is nagyon magas szintet hoztak. Összességében ajánlom, rövidsége ellenére bejött számomra, mondjuk a fordulatig lassú volt és kicsit vontatott, de utána sikerült úgy átértékelnem az egész filmet hogy tőlem kap egy 7/10-et. Igazából aki vevő a romantikus, a dráma vagy a slice of life genrére, az mindenképp nézze meg!

This entry was posted in 2013, dráma, romantikus. Bookmark the permalink.

Leave a comment